Kedves Látogató!
Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapon semmilyen személyes adatot nem kérünk és nem kezelünk. Ovassa el az Adatvédelmi Tájékoztatót IDE KATTINTVA!
Az idei Vállalkozók Napját 2019. december 6-án, pénteken tartották meg ünnepélyes keretek között a fővárosban, a Müpában. A meghívottakat, kitüntetetteket, vendégeket a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) képviseletében Tolnay Tibor, a VOSZ elnöke, a Kormány képviseletében pedig Varga Mihály pénzügyminiszter köszöntötte.
Az eseményen a hagyományoknak megfelelően kitüntetések átadására is sor került a kiemelkedő vállalkozói teljesítmények elismeréséül. Így az arra érdemesek Magyar Gazdaságért Díjat, Miniszteri Elismerő Oklevelet és Év Vállalkozója Díjat vehettek át Varga Mihálytól és Tolnay Tibortól. A VOSZ megyei tagszervezetei, illetve további érdekvédelmi szervezetek előterjesztése alapján kiemelkedő munkát végző vállalkozók részesültek az Év Vállalkozója Díj kitüntetésben, valamint második alkalommal adták át országosan a VOSZ tavaly alapított kitüntetést, a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat. Fekete Tibor, a COOP Szolnok Zrt. vezérigazgatója kiemelkedő és eredményes munkájáért Év Vállalkozója Díjban részesült. Az elismeréshez szívből gratulálunk, jövőbeli munkájához pedig ezúton is nagyon sok sikert, jó egészséget kívánunk!
A COOP Szolnok cégcsoport a bolthálózatának fejlesztésével és a felújításokkal párhuzamosan további piacbővítési lépéseket is tett. A cégcsoport év végén átvette a Szarvas Coop Zrt. üzleteit, a békés megyei boltok integrálása már meg is kezdődött, a COOP Szolnok cégcsoport így további 12 Coop élelmiszerüzlettel és 4 szakbolttal gyarapodott.
Kedves Látogató!
Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapon semmilyen személyes adatot nem kérünk és nem kezelünk. Ovassa el az Adatvédelmi Tájékoztatót IDE KATTINTVA!
Ezeket a sütiket el kell fogadnia ahhoz, hogy módosításait menteni tudjuk.
Amennyiben nem fogadja el ezeket a sütiket, úgy minden látogatásakor újra kell nyilatkoznia a sütik elfogadásáról, vagy elutasításáról.
Amennyiben adatvédelmi irányelveinkről részletesen szeretne tájékozódni, kérjük, olvassa el az Adatvédelmi Tájékoztatót, melyet IDE KATTINTVA is elérhet.