Idén is aktív résztvevői voltunk a „Tiszta Szívvel Szolnokért!” szűrővizsgálat-sorozatnak

Idén 12. alkalommal került megrendezésre a „Tiszta Szívvel Szolnokért!” rendezvény. 

Az eseményen 5 napon át zajlottak egészségügyi szűrések (például csontsűrűség vizsgálat, hallás vizsgálat, szájüreg vizsgálat, bőrgyógyászati vizsgálat), melyeket bárki ingyen igénybe vehetett.

A vizsgálatok idején a COOP Szolnok Zrt. képviseletében arra vállalkoztunk, hogy a szűrésekre érkezőknek egy kis frissítőt és “elemózsiát” biztosítsunk, egészséges élelmiszereket mutassunk be kóstolók formájában. A szűrésekre érkezők a Cipó-ház Kft. termékeiből készült kis falatkákat fogyaszthatták, illetve két fajta innivalót ízlelhettek meg, valamint a Coop márkatermékei közül különböző müzliszeletek és szőlőcukrok is kerültek az asztalra. A nyitónapon véradásra is volt lehetőség, így jól jött egy kis egészséges energia a résztvevőknek. 

A nyitó nap után a VOKE Vasutas Csomóponti Művelődési Központba is sokan érkeztek vizsgálatra. Az összes nap közül talán itt jelentek meg a legtöbben.

Mivel iskolákban is zajlottak vizsgálatok, így a tanulóknak is lehetőségük volt igénybe venni a szűréseket. A gyerekek nagyon örültek a kis falatkáknak és frissítő italoknak. „Lehetne többször is ilyen.” – mondta az egyik kislány.

Minden nap a Neumann János Egyetem egyik kereskedelmi szakirányos hallgatója, és a Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolájának két tanulója népszerűsítette a Coop egészséges termékeit. 

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában először került megrendezésre ez az esemény, és örömünkre szolgált, hogy itt is nagy számban jelentek meg a vizsgálatok iránt érdeklődők. Amíg a szűrésekre érkezők a sorukra vártak, a COOP Szolnok Zrt. által szerkesztett kérdőívet tölthették ki.

Köszönjük mindenkinek, aki közreműködésével segítette az egészséges életmód népszerűsítését!