Már hagyomány, hogy a Coop Mikulás ellátogat mindhárom város kórházában, ahol a gyermekosztály-on lábadozó kicsik napját vidítja fel, ajándékot visz nekik, és remélhetőleg segíti a gyógyulásukat is. Mindhárom település egészségügyi intézményébe velünk tartottak a Szalay Könyvek képviselői, akik szintén ajándékkal készültek a gyermekeknek.
Egy kis kedves újdonsággal is bemutatkoztunk idén először: Aki egész évben jó gyerek volt, és ezt esetleg igazolta is egy versikével, énekkel, és jó barátságba keveredett a Mikulással, hivatalos igazolást is kaphatott arról, hogy jó gyerek volt egész évben.
Most sem valósulhatott volna meg egyik rendezvényünk sem ilyen remekül, ha a szervezésben, lebonyolításban részt vevő kollégák nem állnak a jó ügy mellé, és nem teljes szívükből egyengetik a kisvonat útját, mely idén mindenhol rekordszámú érdeklődőt ért el! Köszönet illeti meg mindannyiójukat, továbbá mindazon szállító partnerünket, akik támogatták kezdeményezésünket. A Coop Mikulás program pompás ráhangolódást teremtett meg a karácsonyi ünnepekhez, így záró sorainkban ezúton is kellemes ünnepeket kívánunk minden olvasónak!