Idén is közös futással köszöntjük a tavaszt

A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. április 10-én (szerdán), idén 28. alkalommal (eső esetén április 11-én, csütörtökön) a már jól ismert COOP MÁJUSFA FUTÁS néven ismét megszervezi az év egyik legnagyobb szabadidősport rendezvényét a Szolnokon és a térségben élő általános és középiskolás diákok és a felnőtt lakosság mozgósításával. A COOP Szolnok Zrt. 7. éve névadó támogatója a programnak. Ezen alkalomból 2019. április 3-án közös sajtótájékoztatót tartott a város és a szervezők képviseletében Fejér Andor, alpolgármester, Rózsa József a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. igazgatója és Fekete Tibor, a COOP Szolnok Zrt. vezérigazgatója.

A rendezvény 28 éves múltja, és a résztvevők száma joggal emeli az összefogással megvalósuló kezdeményezést a hagyományos városi rendezvények szintjére. Mind a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft., mind a névadó szponzor COOP az elmúlt évek alatt több olyan helyi, városi rendezvényt szervezett, melyeket már várnak a helyi lakosok, s melyek a megyeszékhely életének szerves részévé váltak. Míg a Sportcentrum a város szinte minden nagy rendezvényének levezénylésében jeleskedik, addig a COOP Szolnok Zrt. a működési területén lévő iskolák, óvodák rendezvényeit segíti, kulturális és sporttevékenységeket támogat, az egészséges életmódhoz kapcsolódó rendezvények mellé áll (Tiszta Szívvel Szolnokért szűrőprogram, családi egészségnap), boltjainál pedig évről évre “Coop Party”-val várja jelenlegi és reménybeli vásárlóit. A közös rendezvényszervezés ékes példája a COOP Mikulás Kisvonat, mely a Kossuth téri Adventi Faluval összehangolva ez évben sem maradhat el.

A rendezvény hagyományait követve a futó távok idén is igazodnak a részvevők széles körének igényeihez a legkisebb futóktól, az akár profi, vagy a teljesen kezdő felnőtt futókig. A mottó most sem változik: a Májusfa Futás nem verseny, és nem a helyezések, hanem a részvétel a fontos. A győzelmet nem a gyorsaság, hanem közösség ereje adja. A rendezvényre most is meghívást kaptak ismert és elismert sportolóink, akiknek jelenléte 2019-ben is emeli az esemény fényét. Évek óta a futókkal tartanak a város élsportolói közül például az OLAJ KK, a Szolnoki Dózsa vízilabda csapata, a Szolnoki Röplabda Akadémia versenyzői is, hiszen fontos a helyi értékek, példaképek állítása minden résztvevő számára. A COOP a magyar élsport elkötelezett támogatója, 1996 óta a Magyar Olimpiai Csapat arany fokozatú, 2013 óta gyémánt fokozatú támogatója, kiemelt szponzora a hazai női és férfi kézilabda- továbbá a férfi vízilabda-válogatottnak. Külön öröm, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság közreműködésével a rendezvényre minden évben ellátogatnak ismert olimpikonok. Idén a futáson köszönthetjük a Tokiói Olimpia egyik nagy reménységét, Márton Anna kardvívót, junior világbajnokot és többszörös junior Európa-bajnokot, felnőtt VB bronzérmest, Kasza Róbert öttusázót, váltóban és csapatban többszörös világbajnokot, egyéni VB ezüstérmest. Előzetes részvételi szándékát fejezte ki továbbá Szabó Gabi háromszoros olimpiai bajnok kajakos és Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőrvívó is. Külön megtiszteltetés, hogy a rendezvényt jelenlétével megtiszteli Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és Báthori Zsófia marketing menedzser is.

Világszerte egyre népszerűbbek az utcai futó programok, a futás népszerűsítése, az egészség megóvása. A kocogás sportértéke mellett ezek a programok közösségi élményt, vidám fesztiválhangulatot, kellemes időtöltést nyújtanak a résztvevőknek. De miért is fontos a futás népszerűsítése? Ma már tudjuk, hogy minden ciklikusan ismétlődő mozgás sajátos élettani változást eredményez az egész testben, még az agyunkban is. A futás feszültséget old, többnyire jobb kedvre hangol mindannyiunkat.

A sport nemcsak testünket, de jellemünket is edzi. Kitartásra, fegyelemre, önuralomra, céltudatosságra, eltökéltségre és kitartásra nevel. Rendezvényünk így nem csupán egy sportesemény, de egyben egy közösségi életmód program is.  A testmozgás akkor fejti ki hatását legjobban, ha életmódunk, ezen belül táplálkozásunk is tudatos és egészséges. Ehhez is nyújt a Coop egy kis segítséget azzal, hogy idén is kóstoló standokkal várja a futókat, ahol a gyártó vagy forgalmazó képviselőitől személyesen kapnak információt és kóstoló falatokat, legyen szó friss salátáról, vitaminos sport vízről, vagy épp szója- és egyéb italokról. Rendezvényünkön, és a Kossuth téri Coop üzlet kóstolói és kínálata kapcsán is figyelünk az ételallergiásokra vagy összetevőkre érzékenyekre, hiszen a “mentes élelmiszerek” szélesedő választékával várjuk a résztvevőket, és a Coop minden kedves vásárlóját.

A COOP Májusfa Futás legnagyobb ereje talán a helyi közösségépítésben rejlik. A rendezvény nem titkolt célja, hogy a szolnoki és környékbeli diákokat és felnőtteket, ha csak egy fél nap erejéig is, de összefogja. Rohanó világunkban egyre fontosabb, hogy odafigyeljünk magunkra és társainkra. A digitális világ térhódításával egyre inkább internetes felületeken, közösségi oldalakon, telefonon tartjuk a kapcsolat, és háttérbe szorulnak a hagyományos találkozási és kommunikációs formák. A COOP Májusfa futás a virtuális tér helyett a valós, szolnoki főtérre várja vendégeit, az internetes barangolás helyett most a város legszebb pontjaira, például a Kossuth térre, a Tiszavirág gyaloghídhoz és a csodás Tisza partra kalauzolja el a futókat. A világháló ismerősi köréből kicsit kiszakítva a résztvevőket, most valódi ismerőseinkkel, Szolnok lakóival, iskolatársakkal találkozhatunk és beszélgethetünk, ráadásul a rendezvény arra is lehetőséget biztosít, hogy a gyermekek, szülők és akár a nagyszülők is együtt, közösen teljesítsék a távot, mely remek családi program is egyben.

Ha már közösség, akkor a szórakozás sem maradhat el. A sport elemek mellett szórakoztatni is szeretnék a szervezők a kilátogatókat, melyben a két ismert és szeretett műsorvezető lesz a segítségükre. A fontos információk közlése mellett, a futamok között a színpad elé várnak mindenkit az egyszerűbb és nehezebb kvízkérdésekkel. A leggyorsabban helyes választ adók pedig azonnali ajándékokban részesülnek.

Folytatódik a tavalyi sikeres kezdeményezés, idén is jelen lesz a FutóFotó fotós csapata, akik arról gondoskodnak, hogy az esemény minden pontján készüljenek fényképek, melyeken a futók később megtalálhatják magukat, barátaikat. A www.futofoto.hu oldalon a rendezvényt követően letölthetők lesznek a rendezvényről készült fotók. 

„Felelősséggel tartozunk hazánkért, illetve a benne lévő lakosságért, azt gondolom, hogy a Coop mindig híres volt arról, hogy odafigyelt arra, hogy a fiatalokat, az itt élő lakosságot támogassa, hiszen nekünk a szolnoki lakosság a vevőkörünk, tehát illik valamit ebből a felelősségből felvállalnunk.” – mondta Fekete Tibor a COOP Szolnok Zrt. vezérigazgatója.

Mindenkit szeretettel vár a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. és a COOP Szolnok Zrt.!

Facebook esemény:

https://www.facebook.com/events/1225366210958906